- Főoldal >
- Cégbemutató >
- Társadalmi szerepvállalás
Társadalmi szerepvállalás
Az MVMI Zrt. számára a társadalmi felelősségvállalás nem pusztán egy üres kifejezés. Cégünk sokat tesz azért, hogy a XXI. század kihívásainak megfelelő módon segítse azokat a társadalmi csoportokat, akikben a jövő sikerének zálogát látja. Ezért támogatunk elsősorban iskolákat, óvodákat, napközi otthonokat, illetve egyéb közintézményeket. Részükre cégünk profiljából adódóan főként számítástechnikai eszközöket biztosítunk, így járulva hozzá az oktatás színvonalának emeléséhez, valamint a nevelés-oktatásban résztvevő emberek ismeretanyagának bővítéséhez. Ezen túl: az IT eszközök a közintézményekben segítséget nyújtanak az adminisztrációs munkában, valamint továbbképzések, tréningek, előadások elkészítéséhez is.
Meggyőződésünk, hogy az információs társadalom korában nem létezhet olyan eredményes, a piacon is sikeres cég, amely nem tekinti kiemelt fontosságúnak a jelen kihívásainak való megfelelést, és nem áldoz a jövő generációinak majdani szükségleteire is.
Általunk támogatásban részesülő intézmények listája:
Oktatási intézmények:
- Arany János Általános Iskola- Somogyudvarhely
- Budapesti XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata Fejlesztő Napközi Otthon
- Szent József Iskola központ-Szekszárd
- Bátaszéki Városi Óvoda
- Kölcsey Ferenc Általános Iskola-Nyírgelse
- Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium-Paks
- Jászdózsai Általános Iskola és alapfokú művészetoktatási intézet tagintézménye-Pusztamonostor
- Bóbita Bölcsőde - Paks
- Benedek Elek óvoda-Paks
- Gazdag Erzsi Általános Iskola és Diákotthon-Paks
- Alsófokú Nevelési Oktatási Intézmény-Kölesd
Közintézmények:
- Paks Város Rendelőintézete
- Pákolitz István Városi Könyvtár-Paks
- Paks Város Önkormányzata
- Paks Város Önkormányzata- Tolna Megyei Rendőr főkapitányság-Szekszárd
- Zalacsány község Önkormányzata
- Vajta Község Önkormányzata
- ASE (Atomerőmű Sport Egyesület)- Paks
Alapítványok:
- Szeresd a labdát és sportolj velünk az egészségedért alapítvány- Paks
- Egressy Gábor Közhasznú társaság-Ócsa
- Platán Szociális alapítvány idősek otthona-Hőgyész